A valóság mélysége, szépítés nélkül
Élem egyszerű életem,
Gyűjtöm bánatom keservem,
Amennyi erőm maradt még,
Fontos dolgokkal telítem!
Hiába vár sok más munka,
Nincsen, aki megcsinálja,
Romhalmaz van körülöttem,
Még a sok virág is bánja!
Szomorúak a napjaim,
Elfelejtettem vágyaim,
Oly sok gondom gyűlik össze,
Azokkal tele bugyraim!
Hirtelen, nagy rossz jön közbe,
Pánik dönt be a gödörbe,
Tehetetlenül kínlódok,
Annyira, hogy bele halok!
Erőm elhagy, testem remeg,
Fogalmam nincs, hogy mit tegyek?
Elmúlt minden gondolatom,
Mi vagyok? Haldokló beteg!
Megoldani képtelenség,
Körbe kerít az ellenség!
Ez az egyedüllét átka!
Gyere elő, hősiesség!
Eddig lassan, megérkezett,
De több napba is beletelt,
Nincs nyugtom, éjjel se nappal,
Amíg idegem, megpihent!
Ritkábban, de öröm is jön,
Vidám mosollyal, beköszön,
Gödörből feltápászkodok,
Kétlem, van-e hozzá közöm?
Kezdődik új, haldoklásom,
Most írtam le, nem másolom,
Egyik véglet, másik véglet,
Közeledik elmúlásom!
Egyedül viselni terhet?
Érzem, tovább ez nem mehet!
Jó kedv száll rám? Kit érdekel?
Magamba zárni , hogy lehet?
Nincs senkivel szót váltanom,
Ez a legnagyobb ártalom!
Sorsom! Jó megpróbáltatás!
Kész őrültség! Már nem bírom!
Tudom, itt a végállomás,
Jöjjön már az a Megváltás!
Fontos, nem vagyok senkinek,
Ezért kell a szabadulás!
Budapest, 2018. augusztus 17.