Ó, bársonyos föld, hogyha tudnád, hogy
mily határtalan szeretlek téged!
Szívdobbanásod, végtelen orcád,
s számtalan szépet.
A pirkadat már a távolba néz,
az ártatlan Nap ásítva ébred,
virágszirmot szór lábaim elé,
bűvölve nézem.
Csipkés bércek, csobogó csermelyek,
tekintetem most reátok réved.
Lelkem bástyája most ledőlt, ezért
érdemes élnem.