Egy kicsit hetvenkednék
Hetven két évvel a vállamon,
hetvenkednék még e nyáron!
Öcsém lehetőséget adott rá;
Marcsi! Én nembánom, hajrá!
A tempót most te diktálod,
Tudom, a végén meg nem bánod.
A mai út meglepetés!
Elmentünk Óbányára,
a Rákpatak partjára.
Mecsek egyik leg szebb helye,
Erdő mélynek, hegye völgye.
Csodás túra mi áll előttük!
A Zölderő Panzió-Vendéglőbe,
egy kávéra betértünk.
Látni való itt i akadt;
100éves tárgyak díszítették a falat.
Az udvaron eketaliga,
de volt játszó tér is, meg hinta.
Neki vágtunk úgy dél körül,
a csobogó víz nekünk örül.
Mi meg néki, ahogy ballag,
kövek között gyorsan halad.
Ezer vízesés díszíti útját,
millió forrásvíz táplálja kútját.
Zeneszó a természet hangja,
itt nincs az embernek, se búja, se baja.
A patak lefelé, mi felfelé,
Ő csörgedezve,
én ókor-ókor lihegve,
megpihenek és csodálom:
mily szerény vagy természet!
Hogy eldugod szépséged!
Hegyek völgyek közzé rejted,
égig nyúló fákkal feded,
a fénylő nap a lombok között
reggelente reád köszönt.
Gyalog ösvény, turista út,
veled szembe, melletted fut.
Csodát látnak kicsik, nagyok,
Gyerekek, és aggastyánok.
Forrásvized erőt adó,
hetvenkedő lesz nagyanyó.
Faóriás bátorít fel,
tekeredő gyökerekkel
kapaszkodik kövek között.
Minden földet levetkőzött,
megmutatja honnan ered,
hegy mélyéből gyökeredzett.
Fotelt font, hogy megpihenjek.
De ravaszul, mert próbára tett,
kapaszkodjak feljebb, feljebb.
Kacérkodom a kínált hellyel,
virág kacsint mosolygó szemmel,
körülötte páfrány zöldell.
A látványtól elfejtem,
hogy mily nagyon rég születtem.
Pajkos gyermek lett belőlem,
s a gyökérfotelbe ültem.
Majd a patak vizébe bátorkodtam,
kövek között ólálkodtam,
és még sok csintalanságot tettem,
míg a turistaút végén, célba értem.
Öcsém s párja jó pajtás volt.
Velük lelkem, a természetnek behódolt.
Oda vissza kilenc kilométer!
Hogy bírtam ki? Ma sem értem.
Tetteim izomláz mérte,
de a természet szépsége megérte!
Öcsémnek, sógornőmnek;
köszönetem érte.