Turul feltámadás III.
Írta: Obuda Dátum: Március 30 2008 17:40:05
Kiûzik a karvalyt, nem hajtanak térdet.
Elzavarnak onnan minden gonosz férget.
C
Teljes hír
Egyszer volt hol nem volt zöld erdõnek mélyén.
Turulfiak ültek egy sziklának szélén.
Felnevelte õket egy kis fehér galamb.
Várja õket népük és még ezer kaland.
Vár rájuk hazájuk mely most nagyon messze.
Amelyre ráborult a sûrû, sötét este.
Gonosz bitorolja, szétlopta a karvaly.
Tele van a földje még rengeteg bajjal.
Készültek serényen mindketten a harcra.
A mindent elsöprõ, végsõ diadalra.
Angyali Turulok tanították õket.
Köréjük egy fénylõ napsugarat szõttek.
Védelmezte õket az aranyló Nap fénye.
Angyalként velük volt õseiknek vére.
Ngy szellemek voltak, kik elõttük éltek.
Kik bátran harcoltak, semmitõl sem féltek.
Vigyázták lépteik, szárnypróbálgatásuk.
Mindig melengették piciny fészekágyuk.
A szüleik voltak, két angyali madár.
Kiknek a számára nincs igazi halál.
A túlvilágról vissza angyalszárnyon szálltak.
Két szép gyermekükhöz gyakran visszajártak.
Kioktatták õket amire csak lehet.
Hullani fog tõlük a karvaly, mint a legyek.
Minden gonosznak majd letörik a csõre.
Visszaköltözhetnek a nagy sziklakõre.
Elindult két Turul a hazájába vissza.
Nem nyughatnak addig míg az nem lesz tiszta.
Kiûzik a karvalyt, nem hajtanak térdet.
Elzavarnak onnan minden gonosz férget.
Közben Turulhonban fellázadtak végre.
Várakozva néztek fel a kéklõ égre.
Lázadtak a hegyek, lázadtak a völgyek.
Lázadtak az öreg, évszázados tölgyek.
Gáncsot vetettek a gonosz seregének.
Ágaikkal ellenállva sötét erejének.
Gyökerükkel végre összekapaszkodva.
Õsi földjeikhez bátran ragaszkodva.
Karvalynak nem adják soha semmi javuk.
Küzdenek ellenük, nem adják meg maguk.
Máshol rabolgasson ez a gonosz horda.
Nem lesznek bégetõ, gyáva birkacsorda.
Zavargások voltak, a nép lázadása.
Mindent elborító tenger áradása.
Sivalkodott nagyon a sok gonosz karvaly.
Érezték a vesztük, közel már a hajnal.
Oda is rendeltek még több gonosz férget.
Mérgeskígyók fajzatjai verték le a népet.
Ekkor megjelentek a Turulok az égen.
Erõtõl duzzadva, ugyanúgy mint régen.
Mérgeskígyók fajzatjait bátran ostorozva.
Angyalok kísérték õket erõt sokszorozva.
Villámok cikáztak nyílhegyként az égen.
Felgyújtván a karvalyt, hogy mind porrá égjen.
Menekült a gonosz, megtisztult az ország.
A pokolba menekült minden rusnya jószág.
Örvendhettek végre az évszázados tölgyek.
Visszakaptak végre minden õsi földet.
Gyökereik mélyen a föld alá futottak.
Poklok kapujáig a gonoszhoz jutottak.
A sötétlelkû gonoszt rögtön körülfonták.
Tépve és cibálva a felszínre vonták.
Felakasztották a legmagasabb fára.
Mindenki gyalázta arrafelé járva.
Elpusztult a gonosz ezennel már végleg.
Hálát adott a nép a ragyogó égnek.
A büszke Turulfiak a fészkükre szálltak.
Minden az övék lett mire régen vágytak.
Turullányok szálltak le a magas égbõl.
A két madárhoz jöttek a nagy messzeségbõl.
Egymáséi lettek és boldogan éltek.
Vélük volt az Isten semmitõl sem féltek.
Két Turulpár költött már a sziklás bércen.
Azonosak voltak lélekben és vérben.
Fiókáik lettek amerre csak láttak.
Integettek nékik büszke Turulszárnyak.
Sok száz Turul szárnya hasítja a szelet.
Vitorlázva szelik odafenn az eget.
Három színû zászlót lenget a lágy szellõ.
Piros-fehér-zöldben minden bárányfelhõ.
Fent a menyországban örvendett az Isten.
Karvalyképû madár soha többé nincsen.
Nem lesz élõsködõ, ki a markát tartja.
Nem lesz soha többé aki ilyen fajta.
Nem lesznek háborúk, szép lesz újra minden.
Minden rút ellenség elmenekült innen.
Nincsen már vezérük, így csak gyáva nyulak.
Turuloknak népe eszik, iszik, mulat.
Boldogabb lett végre mostantól a világ.
Piros-fehér-zöldben minden egyes virág.
Soha a világon nem nyaltak õk talpat.
Boldogan is éltek amíg meg nem haltak.