Bárgyú mostoha szavakon száll,
Szökken a jótékony pohárköszöntő már,
Nincs, ki buzdítson tán?
Magad röppensz az út túloldalára át.
Kétkedő rejtett bizonytalanság,
Mi szívedet mardossa nem a tékozló magány,
Csupán kérdések ócska kurtizán ágya,
Agyad felesleges vívmánya.
Tekeregnek a fogas kerekek,
Vélekednek az érző idegek,
Nincs bűn, nincs, mi űz,
Csak aprócska jelek, mik kétszínűk.
Érző holdfogyatkozás mentén,
Kap szelet a foltos árbocú álomhajó épp,
Lök rajta egyet a lehetőség varázsa,
Szerencsétlen naivának, nincs más választása.
Roskatag fonálból sző jövendőt a pók a sarokban,
Ez az, mi maradt, nem tartja sokra,
Hogy erősödik a szál vagy sem,
Azt az idő regéli el majd neki szerintem.