Lesz nekünk mélyen, széles föld alatti ágyunk,
illatosan lágy örök díványunk,
körben álló polcon különös virágok,
szabad ég alatt nyílók, értünk növők.
Szívünk gyönyörű fáklyák,
tövig égnek végső lendülettel,
ott elméink tükrében egyesülünk,
s visszaverődik halványodó tüzünk.
Egy szent rózsaszínű-kékes estben,
szerelmünkkel átalakítunk egy villámot,
ami búcsúval telített..., mint egy hosszú sóhaj,
és végül a messziből hírt hozó Angyal
újból felgyújtja vidáman... derűsen
azokat a halvány visszaverődéseket.... azokat a halott fényeket.