Kértem én bátorságot
és még jószerencsét az útra
ám ha a sors közbeszól
nem futotta volna búcsúra.
Felhők úsztak nyugodtan
majd hirtelen zuhanni kezdtünk,
maszkok lengtek mindenütt,
azt hittem nincs tovább: elveszünk.
Semmit se tudtam tenni
némán ültem, dübörgő szívvel
reméltem vakon bízva
de már barátkoztam a vízzel.
Velőt tépő sikítás
és pánikhangulat kavargott,
aztán csak elmúlt a vész
és a zaj lassan alább hagyott.
Ott kint pihent a tenger,
cirógatta a lágy Napsugár,
átölelte sok pálma,
égig érő, meseszép, sudár.
Békés, dzsungel vigasztalt,
balzsammal gyógyította szívem,
aromája, varázsa
egy álomországba repített.
( a vers tartalma megtörtént)