Nézem távol fenn az Ég-vizét,
Hallom a madarak énekét,
Felhő mögül a Nap integet,
Csodálom az izzó végtelent.
Bár hova futsz édes pillanat,
Lelkembe örökre megmaradsz,
Bár hova repít az őszi szél,
Minden apró perced, bennem él.
Álmodom szinte szüntelen,
Úszom, s velem jön a képzelet,
Kiszínezem-, ami néha bánt,
Lelkemnek vibráló teraszán.
Lázas az Éj, intek, kérem én,
Hold- sugara, fonj egy új mesét,
S ha jő, a hajnali pirkadat,
Elhiszem, hogy minden így marad.
Dúdolok egy régi, dalt,
Szemembe apró könnyet csalt,
Amíg e dallam bennem él,
A Világom szebb lesz mindennél.
Nézem, s értem már a Föld szavát
Keresem a napok mosolyát,
Adok lám belőle nektek is,
Egy mosoly nem sok, jut-, marad is.