Napforduló peremén kért életem reményt,
Kapott erőt, szép szavakat s idényt,
Magamtól nem találtam a fényt,
Te hoztad el a megoldást nem rég.
Új világot tártál elém,
Harcaimat egyedül vívva érzem, éles elmém,
Talán nem is voltam soha olyan rossz lény,
Mint ahogy velem annyian elhitették.
Most mosolyom a számon ég,
Körül vesz magamba vetett hitem, gyenge még,
De pirkadattól alkonyatig erősödve kér,
Adj még több feladatot, zenél, oldjunk meg még több rejtélyt!
A szikra csak pattog,
A tűzkő már serceg,
S halott szénakazal közt,
Egy lánggyermek terem.
Kecses alakja madarat formál,
Szikár teste megfeszül s vár,
Tollai között lobog a büszke, teret követelő láng,
Majd szárnyait tárja, s az ég felé indulni kész…
A büszke főnix madár.