Néha fáztam nyitott peronon,
hol szótlan emberek jártak
halkan, nesztelen.
Néha ordítottam hangosan,
zúgott, zengett a szélben
a hangom, orkán és eső
viharzott velem.
Néha volt mosolyom is,
Fény a szemeimben - a
Ragyogó Napnak arca
arcomon.
A könnyű szélnek játékos
ölelése, a víz, az ég, a
madarak röpte, a régi ház
emléke - fehér fala - már
mind-mind enyém.
Váltottunk néha egy-egy szót,
egy félmosolyt és tudtunk
együtt örülni, együtt fázni,
együtt remélni.
Dunakeszi, 2018. szeptember 9.
Gabre Anna