Egy hópehely
Egy hópehely, amely oly szép és ártatlan
mint egy ma született bárány,
Egy hópehely, amely lassan szálldogál,
míg hozzánk megérkezik,
Egy hópehely, amely hozzánk repült,
e rövidnek tűnő „hó élet” szárnyán,
Néha irigyeljük őt, ha buzdító reményünk jövője,
a fagypont alá esik.
A remény az egyedüli,
ami bennünket az életben tovább élni hajszol,
A remény az egyedüli,
ami nékünk új és újabb reményeket ad,
A remény az egyedüli,
ami kisegít bennünket mindig minden bajból,
Ha mi azt elveszítjük,
életünkre akkor, csak örök sötétség marad.
Harcoljunk az életben,
mint ahogy a hópehely harcol a földön minden boldog percért,
Harcoljunk magunkért,
és azokért akik minket, ha bármi is történik örökké szeretnek,
Az életünk értelme legyen:
Azt tegyük meg mással, amit magunknak mi is meg tennénk,
És élet ezt meghálálja nekünk:
Mert csak azok aratnak örömet, akik is örömet vetnek.
Az emléket mireánk, mi magunk az életünk folyamán,
azt már régen megírtuk,
Az emléket mireánk, csak úgy mondhatják tovább,
amilyenek mi az életünkben voltunk,
Az emlék az is mireánk, hogy életünknek
a sokszor nem megértett tettét, szó nélkül kibírtuk,
Az örök igazsággal a földi életünkben,
a mindenhatóval mindig elszámoltunk.
Mucsi Antal-Toni 2008 November 11