A zizzenő időszálak mögül
kinézek.
Félrehúzok egyet.
Szakadnak a szálak. Megélednek.
Törpék,
Góliátok masíroznak.
A következő szálból egy arc néz
rám, -
Tágra nyílt szemében rémület.
A szálon egy gyönyörű gyermek
ereszkedik.
Szép szeméből erő, akarat,
bizalom sugárzik.
Fölötte géppuska, gránát
sorakozik.
Kinyúl félve kis keze,
s feltesz egyet gyenge vállára
kioldja a gránátot -
játszik vele.
Zizzen az időszál. Hol is
vagyok?
Milyen időben? Melyik korba
értem?
A gyermek arca borostás
lett.
Sokat öregedett.
Szép szemét megismertem.
Felismert
ő is, - rám nézett,
Tétován ment, lassan,
nehezen.
Zizzentek az időszálak megint.
Fénybe
értem, melegen sütött a nap.
Halk zene szólt. Felém intett
dús
hajával a szél, - nem sodort
el.
finoman simogatta arcom,
minden
szikrázó fényben ragyogott.
Ki tudja, mióta tekereg a
sok-sok
időszál.
Körbe fonja arcod, kezed,
vállad,
A szép mosolyú gyermeknek
fegyvert ad.
Zizzen egyet, s máris hol lenn,
hol fenn találod
magad.
Dunakeszi, 2018. október 28.
Gabre Anna