Voltam apámnál. Nyirkos volt a sír.
Éreztem, hogy a kőlap didereg.
Két évszám szorított, akár a szíj,
és feszült, mint az íjon az ideg.
Az ember annyi távozást kibír,
még ma is érzem, hogy apám hideg,
s a szót, amit a toll papírra ír,
csak betűimnek csöndje érti meg.
Azt éreztem, hogy ma is ölelem,
hogy görbe szöget egyenget velem,
és óvó türelemmel azt lesi,
hogy simul kézbe kalapácsnyelem,
s ha hibáznék, mint élő végtelen,
az életem is kiegyengeti.