I.
Már nagyon régen elvesztettem õt, -
Bár még az élõk sorát gyengíti;
De tavasza elszállt, s több nyarat ölt
A bánat, mely már csak részegíti.
Kallódik, s nyüszít aszottá tört lelke,
Bujkál az árnya a sötétség mögött;
Míg hanyatlik rusnya, féreg-élte,
Az élõ, megaggott õsei között.
Honát nem találja, csavargó léte
Esze-vesztõ ital hatása alatt,
Borul, s elsötétül csök-elméje,
Tudata, már végleg kettéhasadt!
Képzelt háborúk, tankok, s aknavetés,
A nyugodt éj is, nap, mint nap világégés!
II.
S ha láz-álom az éjjeli szerelem,
Míg kedvese is csak képzelt csoda;
Nem szól, nem szeret, keresi szüntelen,
Kit csak álma lát, de ébrenléte soha!
Keres, kutat, de sosem találja õt,
Míg új éj jön, s megint lánctalpak;
Csikorgó démonok, ütegtüze lõ,
- Jajveszék', s szemei csak halált láttatnak!
Véres sárkányt, lehelet lõre-bûzét,
Szerelmet álmodó tébolyodott nyomort;
Tékozlott élet, roncsra dobált hûség,
Míg gyilkosa, az utolsó kortya volt!
S míg távolodó harci szörnyek zaja,
A nem-lét jön, - halálának mosolya!
20080320
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!