Verőfényben tündökölt a szívem,
hiszen láttam a világot rózsaszínben.
Sose gondoltam, hogy elveszítem,
ó, ha tudtam volna, lelkem felkészítem.
Árnyék vetült bársonyos szívemre,
hevesen kalimpált tam- tatam, ütemre.
Földemen a porszemet szemezte,
de lám elszállt egy arany röggel nevetve.
Nézd! Rám tiport, hamis volt mosolya:
Hallod? Értem suttog a kövér pocsolya.
Amíg neki brokát a nyoszolya,
engem meg csalogat ködben a kopolya.