Ady szerelmes versei
a szenvedély ellentmondásos vallomásai.
Ha a nőt öleli, önmagát szereti.
A női test az ő számára préda,
kivétel talán Léda.
Sóvárgó vágya ölelésre, csókra,
hűséget nem ismerő kalandokra csábítja.
„Csókjaimat adtam, vettem,
híven sohasem szerettem”
Lédát is eltaszítja néha:
„Meg akarlak tartani téged,
azért választom őrödül a megszépítő messzeséget”
Maradjon számára az asszony álom,
„aki szeret, akire örökre vágyom”
Az Elbocsátó szép üzenetben
örökre kegyetlen búcsút mond
eme halálos szerelemnek.
Szenvedélye halált küld,
vétkét átkozza,
A Patyolat üzenetét imádkozza.
Tudja: késő, eljegyezte a halál,
„Én a halál rokona vagyok, szeretem a tűnő szerelmet,
szeretem megcsókolni azt, aki elmegy”.
Az utolsó szerelem Csinszkához köti,
elfogadja az ifjú lány rajongását,
menedék, társ a háború poklában,
„..és mégis megvártalak”,
1919. a háborúnak
és a költő életének vége,
de örökké él alkotó emléke.