Illetve, elõtte kell néhány korty, falat,
Kelemen, a fõnök, meg tizenkét segéd
délig falatozott, kortyolta a serét.
Délután kijött a fõnök, és így szóla:
- Kelemen! Gyere már félre itt egy szóra!
Kérdezte a tulaj, állnak már a falak?
- Rakjuk, mi, fõnök, de mindig leomlanak!
Vagy a tégla nem jó, a mész vagy a homok...
Vagy a víz túl kemény, már arra gondolok!
Délelõtt felraktuk, és leomlott, látod!
Rossz anyagot rendelt a tulaj-barátod!
- A fõnök, hallva a brigadéros szavát,
arra gondolt elébb, jobb, ha se hall, se lát,
nem kell a tulajjal semmiféle vita!
...De jó lehet ide a bevált praktika!
- Kelemen! Mostantól figyelj a szavamra!
Akarod, a maltert, hogy jobban tapadna?
Ha látogatóba jönne fel egy asszony,
elemózsiával, vagy hogy egyet b****on,
- látom, nem vagy híján papírba, se fába -,
rakjatok egy tüzet, s ültessétek rája!
Szép, gyönge hamvait keverjétek mészbe!
Hogyha csak le nem buksz, börtönbe se mész be...
- Kõmíves Kelemen egy nagyot bólintott.
Ha a fõnök mondta, semmi se volt tiltott!
Egyet azért mégis javított a dolgon!
Hogy mit? Még egy rím kell, utána megmondom...
Kapta a mobilját, hívta Kömívesnét -
- hozott volna kását (sült rajta a feltét) -,
jó szóval így kérte: - Kedves feleségem!
Mára a kajámat ne Te hozd ki nékem!
Miért, miért... Azért! Mert tudja a bánat...
Jut eszembe, régen láttam már anyádat!
Így történt, hogy anyós került a falakba.
Mesélik, Kelemen mosolyogva rakta!
Másnap jött a neje, kérdé, anyja hol van,
Mondták, hogy a falban, szépen levakoltan!
Kiabál az asszony: - Anyám! Hallasz engem?
Meszedet csókolom! Mára hazamentem!