Lepkék keringőznek ott fent az égen,
felleg türkiz, zeng a csönd, ragyog a fény.
Egy lányka kacag önfeledten szatén
szoknyája meglibben, ámulva nézem.
Lám táncra perdül, míg a méh zsengén zsong,
csobban a patak, csillan, forrás bugyog.
Barka bimbót bont, szelíd szellő susog,
ott kint a réten az élet már zsibong.
Aztán koszorú tiarát sző a szív,
pitypang díszíti fel arany fürtjeit.
Nézd, talán csak nem engem is táncra hív?
Nap fényében szerenád szól: poszáta,
tán fülemüle dalol, álmot kelti,
s zeng a csöndbe egy lírai kantáta.