Tündöklik az égen milliónyi csillag-
csillan, csillog, ragyog ezüstös fényed.
Tudom, óriás vagy, bár mi parányinak
látunk. Mi erről a te véleményed?
Amíg rám ott fent boldogan világítasz,
addig még én is nyugodtan alszom.
Pirkadatkor útra kélsz, majd újra szólítasz,
s lágyan megcsókolod hamvas arcom.
Fülembe csábító csillagszerenád zeng, -
benne lelkem gondtalanul fürdik. -
Csak átutazom itt, mint ti is, odafent,
takarj óvón, s fonj át engem szügyig.
Amíg az égbolton világít a fényed,
bársony brokátban burkolózik lelkem.
Jőj kikelet, siess, nagyon várlak téged,
s remény rubint magját beléd vetem.