Nyár
Lustán lapul a falu fülledt lombban.
A toronyban tán megolvad a harang.
Buta, rossz, bongó, forró unalom van.
A napból olvadt ezüst csurog, s aszal
Lombot, lelket, és kábult kotlósképpen
Tikkadoz szerte egy-egy kövér kazal.
A lankák alatt a völgy ég: tompa katlan,
És lobog, lobog tarló, gerezd, dűlő
A napfényben, mely árad lankadatlan.
Csüggedt ágas körül delelő gulya:
Lusta, akár a föld, mely talán ős, nagy,
Keleti álmát alussza, a tunya…
Ájultan harsan ezer fehér kis ház
Törpe fala és tűzzel ezer tető,
S egy sarkon rozsdás bádog-Krisztus szikráz.
Írta: Dudás Kálmán
Sommer
Träge liegt das Dorf in den schwülen Wipfeln.
Womöglich im Turm schmilzt sogar die Glocke.
Dumme, heiße Langweile zum Umkippen.
Aus der Sonne geschmolzenes Silber tropft,
‘d den dörren Laub, wie eine alte Henne,
döst in sich, wie ein dicker Strohfeim verzopft.
Unter dem Flachhang brennt, wie im dumpfen Kessel,
es brennt, brennt die Stoppel, die Weizengarben
der Sonnenschein so heiss, unangemessen.
Verzagt astig rundum gipfelnd die Hude:
faul, wie die Erde, welcher gar die Ahnen
größter östlicher Traum träumt, im Kram Bude …
Ohnmächtig schallen tausend klein Besitze
die Zwergwände, mit feuerroten Dächern,
an die Ecke, die Blech Christus Statue blitzte.
Fordította. Mucsi Antal-Tóni