H.Gábor Erzsébet
Lelkem puha fészek
Olykor eltűnődöm, mitől vagyok boldog?
Attól talán, hogy ily szép ruhákat hordok,
vagy a sminkem, ami örömöt ad nékem?
Vajon mi a titka? - elmerengve kérdem.
Ó, dehogyis ettől! Ezek bónusz pontok!
Azoktól, amiktől igaz könnyet ontok,
s amitől a szívem csurig szeretettel;
mikor kávét hozol nekem minden reggel,
többet ér az hidd el, minden új ruhánál.
Megszakadna szívem, ha már sose várnál,
ha az ölelésed hideg selyem volna,
kínszenvedés lenne árván, minden óra.
De te itt vagy nékem, és én pőre testtel
fekszem melletted, s te hozzám bújva fekszel,
nincsen smink se rajtam, mégis szépnek látsz még -
meleg takaróm vagy, nélküled csak fáznék,
mert az emlék őriz, úgy, ahogyan régen
két szemed tüzében szerelemtől égtem.
S így őrizlek én is, hiába a ráncok,
én még mindig egy szép, ifjú srácot látok
- bár már őszbe fordult hajad drága tincse -,
úgy vigyázok rája, mint egy féltett kincsre.
Ajkad szögletében szelíd mosoly fakad,
lelkem puha fészek, belerejted magad,
s úgy ringatlak ott el, mintha gyermek lennél -
óvóbb, biztos helyed, soha nem lesz ennél!
Szeretetünk megvéd, karja lágyan átfog,
mellettem a békéd mindig megtalálod.
2019.04.06.