I.
Szerettem volna neked adni valamit,
úgy ahogy te adtál nekem,
valamit, aminek nincs neve,
természetesen, valami olyat, ami a gyónáshoz hasonló,
csak még erősebbet, mélyebbet önmagában,
amellyel bizonyítjuk, hogy képesek vagyunk szeretni,
és szeretve lenni... csak úgy egyszeriből,
hogy létezik közted és egy másik emberi lény között egy közös mértékegység,
egy találkozási pont. egy érzékeny pont
ahol megérintheted magad -,
nagyon gyenge, de ami igen nagy erőt tud adni.
II.
Egy ügyes ember megbúvik,
szerény ábrázolása alatt.
Egy férfi, aki nagyvonalú
az tud a jelenlétéből keverni
egy kellemesen ható mérget,
amit kezeivel nyújt,
majd visszaránt,
mert szeszélyes... azért
hogy mindig jobban és jobban kívánjon.
III.
Az én szerelmem nem egy eltévedés,
és nem egy cikk-cakkban feltörő legfőbb öröm,
még egy feneketlen kétségbeesés sem.
Szeretek ahogyan létezek:
egyenlően,
helyrehozhatatlanul,
mindörökre.
IV.
Nem érdekel egy férfi sem,
csak ha, mint nő tudom uralni
a mértékét,
és abban hiszek,
hogy tudok uralkodni felette,
ő érte vagyok egyedüli, és pótolhatatlan.
Tudom, hogy vannak sokkal szebb nők mint én,
de ez lényegtelen, mert bármennyire is szép egy nő,
megjelenhet egy másik, aki még szebb.
Mégis hiszem, hogy létezik egy női lelki mélység,
érzékenység, értelmesség, ami
megalkot egy helyettesíthetetlen nőt,
egy keverék, amely egyedülálló egy férfinél,
bizonyos lelki légkörben.
Valaki megjegyezte , a szépség relatív, mindenkinek mást, és mást jelent, az igazi szépség a lélek szépsége, ha ezt megtalálod benne, akkor látod szépnek azt a valakit .