Kötelék
Írta: reitinger jolan Dátum: április 04 2008 15:09:56

---

T

CSAK MENT ÉS TEREGETETT NÉMÁN,

---

Teljes hír

---

III.

CSAK MENT ÉS TEREGETETT NÉMÁN,
Rosszat tettem, bántottam, mert bántottam, már bánom. De késõ.
De érzi Õ és érezte is, kötelékünknél csak önfejûségem volt erõsebb.
Hallgatnom kellett volna rá. Szépen, forsliftosan...
De felrúgtam a szabályokat, mint minden kamasz, s ki felnõ megbánja azt.
S apám bizalma oly erõs volt bennem,
ha hazudtam, kérdõre vont, de nem vert,

NEM SZIDOTT, NEM IS NÉZETT ÉNRÁM
büntetés volt ez, nagyobb, mintha megvert volna
a krétával összefirkált szomszéd ablaka miatt,
vagy, mert kártyázásuk közben az asztal alsó
polcára tett fröccseiket végig kóstoltam.
Aznap jól aludtam.
És hiába minden intõjel,a ruhák feszített szárítókötélen vesztesként lógnak.

S A RUHÁK FÉNYESEN SUHOGVA
dúdolják a múltat, pedig megfogadtam,
hogy abból nem építkezem. De most a csend ölel, s hogy
írnom kell, mit elmulasztottam annyi éven át.
Most van itt az ideje.
Keringõt jár a kezemben a porszívó, a partfis,
a tollseprû, miközben aszalódik a vén ízület,
s kidagad, de gondolataim eközben

KERINGTEK, SZÁLLTAK A MAGOSBA.
a képzelt képkörök fodrán, s néha bekukkantok
résein a térnek, ha szükségét látom, mi folyik a valóságban.
De nem biztos, hogy szívesen szembesülök vele.
Hisz a mókuskerék forgásában "Iszonyat"-ként
van jelen a huszonegyedik századi valóság,
mely bizonyos tekintetben egyezik a múltszázad elejével.


IV.

NEM NYAFOGNÉK, DE MOST MÁR KÉSÕ,
mert hiába sirattam el õket el, nyomomban vannak, vagy én az övékben ?
Napjaimat beszövi a múlt keserve, s a gyerekkor,
meghitt félelme körbefon. Lassan a létra tetejére
érve érintem a felhõk zegzugát. S talán visszatekintve szellem lelkek ingó árnyaként
látom viszont õket, s minden megszépít a múlt
ragyogása, sõt

MOST LÁTOM, MILYEN ÓRIÁS Õ -
amint a varrógép fölé hajol, s kötényeket varr,
hogy mi keresetét megegyük holmi nyalánkságként.
Mert sokszor volt savanyú tojásleves, s hogy
mindenkinek jusson a kevéske eperbõl,
eperhab, pedig, hogy utáltam. Mint a borsodót.
S tincseit kezembe tartva frizurát csavartam neki,
s látom amint

SZÜRKE HAJA LEBBEN AZ ÉGEN,
és mindig elégedett volt azzal amit csináltam,
pedig nem vagyok fodrász.
- Jó ez így - mondta.
Nagymosás elõtt gombócot fõzött, mert annak
vizét a ruhák keményítésére használta.
- Lehetsz szegény, de lyukas, foltos, piszkos ruhába ne járj ..... - intett.
Szél fújta ruha lebeg a kötélen, s

KÉKÍTÕT OLD AZ ÉG VIZÉBEN.
Mint önmaga, ahogy egyre kúszik-kúszik feljebb
az öröklét felé, s nevetve visszaüzen, hogy hol
az én "csöpcsim, lapcsim, hapcsim ...." nevetve
emlékezik gyermekkora torzult mondataira.
S mily felemelõ bölcselet közt létezik:
" az emberiség majdnem teljes egészében halottakból áll, az elköltözöttekhez képest,
mily kevesen vannak az élõk".

Kölcsönvett vers: József Attila Mama, Iszonyat
Idézet: Anatole France

Köszönöm, hogy olvastátok.
R.J.