Ez a vers bizony van oly nagyon szép,
mint egy dús rózsacsokor.
Amíg olvasod, szinte illatoz,
mint ott kint az a bokor!
Mikor e sorokat írni kezdted épp
egy parányi bimbó volt.
Azután egyre csak nyílt és csak nyílt,
aztán végül kibomlott.
Ott pompázott a többi között,
koronáján nap csillant.
Most megnyugodtál? Olyan jó a csend! -
ez elmédben átvillant.
Írtál szépről, csúfról, jóról, rosszról,
ami foglalkoztatott.
Megálmodtad pennával a jövőd,
s amit a sors rád szabott.