Szinte hallom anyám hangját
a jó öreg gémeskútnál
nagypénteken:
nézd csak, éppen
holló mossa két szép fiát!
Számítottam a látványra...
Nem mutatta, csak dalolta,
és én hittem
két gyermekben,
kiket mosdat holló anyja.
Eddig én varjút ismertem,
habár egy Mátyás-mesében
a címerben
holló röppen,
vagy inkább üldögél csendben.
Miért fiát, miért kettőt?
Anyám dala a kút fölött
madárként szállt,
holló fiát
én nem láttam, mint ügyködött.
Félig-meddig tudom a dalt...
Asszonyt látok, egy fiatalt
a vályúnál,
víz csordogál,
lyukas vödre sárhoz tapad.
Maszatos képemet mossa,
tanyai por erős máza
húsvét előtt
szárnyas szeplőt
varázsol rám pár órára.
Feltámadás szép dalába
régi emlék szivárog ma,
poros ünnep
rezdít szívet:
bárcsak az a seb még fájna!