Gondolatok az életről
Elgondolkodtam:miért élünk,
miért cipeljük keserűségünk
amerre megyünk hét határon át
s átlépni próbáljuk lelkünk árnyékát.
Elgondolkodtam:miért élek,
lelkemben súlyos nehezékek,
szívemet szorítja ezer fájás;
a mennybe jutásra semmi kilátás.
De talán nem is oda vágyom,
talán csak áldás legyen minden házon,
talán csak napfény a felhők szélén
múltunkat-jövőnket felidézvén.
Megbecsülni azt amit elértünk,
megosztva,mit megérdemeltünk.
Lámpa fénynek lenni a sötétben
másokkal osztozni szenvedésben.
Megérteni,hogy minden így lett jó
aranynál is többet ad a jó szó
annak akit sorsa már letepert,
hite és reménye végképp elveszett.
Talán azért élünk és létezünk,
hogy életünk végén mérleget tegyünk;
megtettük mindazt amit tudtunk,
magunknak--másnak nem hazudtunk.
Szolgáltuk egymást jóban-rosszban,
hittünk Istenben,angyalokban,
hittünk magunkban és hittünk másban.
Tiszták maradtunk e rút világban.