Debreczeni Zsolt: A csend varázsa között
A csend varázsa között, rejlik ami szép,
könnyed napsugarak, vagy nyáresti sötétség.
Hamvadó lelkemen, a halovány reménység,
őrzi az álmodat, mert ő lett a szelídség.
Melegség, ha nem járja át, didergő testemet,
az ölelésed sincs közel, egyetlen szeretet.
Lágyítsd meg hát szívem, könnyű nyári harmat,
hogy lankadó lelkemet, ne érhesse bánat.
Vágyom a csendre én, de mégsem érhetem el,
mert közbe vágsz, rám találsz, te fényes égi jel!
Csak hangomon hallatszik, hogy hamvad el már minden,
de felcsillant egy szikra, s még itt lehetsz ma velem.
Karold át a megfáradt, didergő testemet,
csókod izzítsa fel, lankadó kedvemet!
Halk remény, hogy ne legyél, te olyan halovány,
s megtaláld a szívem, te rég elveszett lány....