A vén Duna most lustán hömpölyög,
kitölti medrét a piszkos, szürke víz.
A partfal tavaszi esőktől nyöszörög,
sodra, mi belé hull, mindent magával visz.
Ó, mennyi mindent láthatott már útján,
ahogy átszel országokat, míg tengerhez ér,
parányi érből folyammá duzzad már,
mint emberút, ha bölcsőtől sírig kísér.