Szép szavakból szőttest szőttem,
rajta tarka virágok,
zöld koszorút is kötöttem,
közte rózsa világlott.
Tavaszt bontó kis violák,
fonták körbe a képet,
erdők, mezők eldalolták,
mitől szép is az élet.
Pihegő föld illata szállt,
bizsergette a szellő,
gyöngyvirág is kikandikált,
sok hófehér kis csengő.
Madár is volt, dallal, füttyel,
körbefonta az eget,
vadgesztenye gyertyarüggyel
díszelgett feje felett.
Mosoly-réten, remény-mezőn,
találkoztam ott veled,
elröppentél futófelhőn,
léted már csak képzelet.
Ó, hogy mennyi, mennyi minden
került rá a szőttesre!
Maradtam az igaz hitben,
s hiszem azt, hogy megérte.