Szunnyadjon
Háború réme szunnyad az éjben,
végtelen béke lebeg a kékben.
Pattan a szikra, tűnik a kékség,
álmom sóhaján közelgő rémség.
Értelem szűnik, nyer ma az érdek,
iszonyat terhétől libben a mérleg.
Felajzott nyílnak pattan a húrja,
surranó vesszejét düh szele fújja.
Nincs hová bújjál, izzik a mennybolt!
Szürke pernyétől mindenen szennyfolt.
Bakancs dobban most ágyúszó lüktet,
vérvörös latyakban rothadó élet.
Indulat mezején éles szuronyok,
véreret hűtő hörgő sikolyok!
Oszlik a füst, szanaszét végtagok,
én Istenem adj nekik holnapot!
Puskacső dörren, agyvelő loccsan,
bajtársad húznád, de már nem moccan.
Poshadt a vized, szemernyi étked,
lázas félelem rázza a tested.
Vastag a szenny mi földre hajol,
harci masina mindent letarol,
romok között nincstelen didereg
gyászruhában károgó varjúsereg.
Özvegy karjában csöppnyi árva,
visszatérted már hiába várja .
Remegő kézben maszatos irat,
anya szívet lékelő pillanat!
Foszlik a sötétség, tűnik az álom,
Hagyom, hogy elmém haza találjon.
Imám rebben a sűrű sötétben:
háború réme szunnyadjon mélyen!
fava 2019.március. 18.Királyhelmec