Lakatra zárva
Megrozsdált feletted már az idő,
Titkaid rejted, magadba zárod.
Kattan a bilincs, mint egy karkötő
Bezárul, tovatűnő fiatalságod.
Körben ölelő tárgyak emléket idéz,
Néha még megsimogat egy puha kéz,
Csak az út számít igazán mit jártál,
Mindegy idővel az élettől mit vártál.
Vannak dolgok melyek pótolhatatlanok,
Legördülnek szívedről szikladarabok,
De cipeled terhed súlyos lakat alatt,
Érzed, csak akkor fáj már, amikor berozsdált.
Deák Éva
2019. május 22.