Narancs
Hűvös ízét a naptól kapta kölcsön,
jóillatában szunnyad sok-sok alkonyat;
ha héjja fejlik, dúslevű gerezd fogad,
hogy jóízével hódolón köszöntsön.
Hazája nem tél. Tavaszok hona.
Ott láttam gazdagon Sorrento terraszán;
testvére: kék füge, ananász és banán;
dajkája: szellő s a Tenger mosolya.
Látod: ez is világ ! Egy aranyló gyümölcs !
A messze délnek követe nálad.
Csupa mosoly és gőg és semmi bánat. . .
Nem érdekes, hogy hozzád küldte bölcs,
megdönthetetlen és titokzatos parancs?
... Pedig csak illat, íz és lé: narancs . . .
Vitnyédi Németh István 1894 – 1948
Apfelsine
Von der Sonne bekam sie den kühlen Geschmack,
vieles Abendrot schlummert in seinen feinen Duft;
Wenn du schälst, feine Zehe kommt dann an die Luft,
und grüßt dich, mit schmackhaften, tiefen Andacht.
Seine Heimat ist der Frühling. Nicht der Winter.
Dort lebt, wächst sie, an Sorrenter Terrassen;
Die Geschwister: Feigen, Ananas und Bananen;
Die Amme: Des Meeres Brise ist voll dahinter.
Sieh: Das ist auch der Welt! Eine goldene Frucht!
Der Botschafter der Süden ist jetzt bei dir.
Nur lächeln und Hochmut, und kein Harm in Ihr.
Uninteressant ist, das Waise Ausspruch,
der unangefochtenen Befehlslage?
Obwohl nur Duft, Geschmack und Saft: die Orange.
Fordtotta: Mucsi Antal-Tóni