Ó, édes kikelet, rügyező tavasz,
oly jó érzés látni rózsás arcodat!
Lásd, itt ülök veled, a nap sugaraz,
"Hisz szívemet, már olyan rég elloptad”!
Lelkemben a remény, a vágy nem fakul,
mélyen gyökeret vert itt kint a kellem.
Oly szép vagy, hogy íriszem majd megvakul,
hisz mostanság egyre csak téged lestem!
Talán te is érzed bennem a vágyat?
Ha nézlek, a szívem őrülten táncol,
miközben te csak áradsz és csak áradsz,
szépséged egészen magához láncol.
Madarak trilláznak a dús, zöld réten,
s boldogan keringőznek fent az égen.
Shakespeare szonett