lelkünk találkozva követi azt az ösvényt,
minek kanyargós és veszélyes az útja, hosszú láncokkal fogja lábaink, de együtt legyõzhetetlennek tûnnek az akadályok,
a mocskos férgek kiirtódnak sorról sorra.
Véred által új erõre kapok, amibõl soha sem elég!
Kérlek, adj még, hadd érezhesselek és hadd éljek!
Szemeid vöröslõ tüzénél megnyugszik lelkem,
s örömest ölöm meg azt ki voltam,
az leszek ki mindig is szerettem volna lenni.
A kegyetlen hercegnõd, ki nem fél attól sem,
hogy kitépje más szívét és megcsonkítja a lelkét.
Megpróbáljuk elszakítani a láncaink, de nem tudjuk,
hisz örök kárhozatra ítéltetett a lelkünk, mi a pokolba ég el,
a heves szenvedély lángjaiban, hol már nem lesz se bõrünk, se húsunk, csak élõcsontok leszünk,
kik akkor is élnek, és véghez viszik a tervüket.