Reménytelen
***
Beszélgetünk. Nyájas szavunkban
Fölcsendül egy-egy érzelem.
De föl van írva csillagunkban:
Reménytelen.
***
Mint szélfuvásra lombtalan fa,
Szavadra lelkem úgy remeg,
S kiszáll a múltba, átrohanva
Jelenemet.
***
Ah, mint ez, oly merengő, szende
Verőfény járt az ablakon,
Ilyen igéző naplemente
Volt nyugaton.
***
És Ő is épen így mosolygott
E szép, bizalmas délután.
A lelkem ép így elborongott
Egy kép után.
***
Valami úgy intett vigyáznom,
Mert én reám a sors irigy.
Ah, így kezdődött az én gyászom,
Ah, épen így!
***
Hiába küld a sors utamba,
Szeretni többé nem merek.
A régi szenvedések hamva
Ma is meleg! . . .
***
Írta: Zempléni Árpád 1865 – 1919
***
***
Hoffnungslos
***
Wir unterhielten uns, die Worten
wurden auf einmal sehr famos.
In Sternen sind aufgeschrieben worden:
Ist hoffnungslos.
***
Wie im Wind des Blätterlosen Baum,
so zittert meine Seele zart,
deine Worte tönten wie ein Traum
wie Gegenwart.
***
Ach, wie eine träumerisch, holde
Sonnenglanz war an der Fenstern,
der Sonnenuntergang wie Kobolde
wie im Western.
***
Und sie hat genauso gelächelt,
in dem vertrautem Nachmittag.
Die Seele hat mir so verändert
just wie Festtag.
***
Etwas hat mir, dann mahnend
gewinkt, weil das Schicksal neidisch an mich.
So hat der Trauer angefangen
Punkt so töricht.
***
Das Schicksal vergebens schickt zu mir,
lieben darf ich nie und nimmer.
Die alte leiden wie Zephir
stets noch Glimmern...
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni