Fáj a fejem,
Ilyenkor az emberek nem boldogok,
S mi az, mit kell tennem,
Mikor hullanak a csillagok.
Olyan szerényen s lágyan,
Eldobják maguktól az életet,
Ezrek s milliók, de hányan,
Várják ezt a gyönyörű végzetet.
Felnézek az égre és érzem, hogy vagyok,
S úgy hogy hullanak a csillagok,
Nap, hold s vénusz együtt ragyog,
Fáradnak az angyalok.
A bősz Kozmosz leplét teríti a világra,
Apró tündérhadak húzzák át lelkükön,
S bájként bújik minden virágra,
Apró pici testükön.
S végre itt az éj,
Sok ezer csillag veszik el,
De sose félj,
Még úgy találkozol szívedben mindegyikel.