Sétakocsikázni fogunk egy nagyobb bricskában,
én a jó és koros... te a rossz, rugalmas és poros.
Végigjárjuk a sok-sok borozót,
te édeset fogsz inni... én pedig leszek... aki a keserűséget kiönti.
Egy töviskoszorú lesz az italom felett,
ami befedi a serlegemet.
És amikor puhányak leszünk,
a bricskánkat egy csészére cseréljük.
Reggeltől estig azon utazunk,
pitypangok között... te még szűz és tudunk szeretni.
Csak egy pillanatig leszel olyan,
mert íme meglátjuk ahogy a Hold lelkünket szétzúzza.
És miközben melleidet figyelem,
a véred a jobb kezed közbülső ujjának körme alól visszahúzódik.