Parányi tó a füzek alatt,
s a szaladó, kedves kis patak!
Ó, hányszor juttok az eszembe,
ha madárdal zeng esti csendbe!
Szelíd tavaszban gesztenyefák,
mint fellobbanó virág-gyertyák
pislogtak be az ablakokon,
ha közelgett a rózsás alkony.
Futottam versenyt nyári réten
gyors-lábú széllel, hogy legyőzzem,
virágok hajoltak lábamhoz,
s a jegenyéken rigó dalolt.
Patakra hajló füzek alatt
oly sokszor álmodoztam rólad,
szabadság, míg a pajkos szelek
hajamba fontak emlékeket.
Kis tavam lágy öle ringatott,
álmodtam kék égre csillagot,
míg nyár-perzselte kiégett rét
várta már felhők hűvös könnyét.
Fák kínálták őszök gyümölcsét,
mogyorót, szilvát, piros csipkét.
Csokorba fontam tarka rétem,
már bennük őrződik emlékem.