Szóból ért az ember
Nem írtam verset már legalább két éve.
Letettem a lantot, hogy inkább zenére
Pengessem húrjait hogyha kedvem támad,
Az ujjam bírja még, jól mozog, nem fárad.
Hadd zengjen a hangszer, hadd szóljon az ének,
Örömükben hátha új dallamot kérnek
Azok, akik olykor megnyitják szívüket,
Csordultig töltik meg érzéssel lelküket.
Ám egy nap merengve bámultam lantomat,
Gondoltam, szeretem, de már az is hallgat,
Hiába a dallam, mit ér ha a széllel
Tovalibben, elszáll? Hangot nem látsz szemmel.
Nem olvashatjuk el, ha egy húr megpendül,
Az sem segít, hogyha szívünkben megrezdül
Az, amire olykor azt mondjuk: a lélek.
Bár hallják a hangot, értetlenül néznek.
Jobb tehát leírnom, ha van mit mondanom,
Szóból ért az ember. Szívesen megosztom
Mindenkivel azt, mit tanított az élet,
Fogadd el, leéltem több, mint nyolcvan évet.
2019. Göteborg