Emléktöredékeim.
Erdélyt látni, megcsodálni, Hargita alján
önfeledten, kitaposott ösvényen járni.
Fenyvesek hajlonganak, sziklaszirteken,
sietős patakok csobogva, neked zenélnek.
Az út mentén színes vadvirágok nyílnak,
méhecskék zümmögve nyomodban vonulnak.
Mohás kövek alatt rejtőző, apró élőlények,
hasadékok között megbújva, menedéket kérnek.
Kicsi székely falu a Bágyi hegyek alatt,
szívemben fájó emlékképet hagynak.
A két patak- Gyepes és Kénos, ölelkezik össze,
fapalló alatt sebesen, hegyek közt a völgybe'.
Távolban megpillantom a nagyszüleim házát,
a múlt nyomait követve, deszkába vésett jel láttán.
A jel szeretteim kéznyomát őrzi, könnyek közt nézem,
végre haza értem. A kicsi ház a kert láttán nyugalmat találtam.
Ismerős udvaron virágok, szőlővel befuttatott háznál.
Református templom, kőzábés, festett kapuja,
1898: látszik a készítés dátuma.
Kőbe vésve tulipánok ölelkeznek, piros, fehér, zöld színben.
Magyarságuk jelképe örökké ott él, az ő szívükben.
A kapun belépve öreg tölgyfák sora, színes avarban
látszik a fájdalmat, szépet megélt gyökerek csonkja.
Székelyföld, valóra vált álom, könnyem csordul e szeretett tájon.
Őseim földje, lépteim félti. Templom fehér fala imáim őrzi.
A Nap lemenőben, utolsó sugarai bearanyozza a tájat.
Temető csendje, a hantok alatt szeretteimnek adj örök álmot.
Szívemnek oly kedves kicsi székely falu, búcsúzom,
de még visszatérek. Hargita alján, fenyvesek között békét remélek.
Sziklaszirtek, havas csúcsok, kanyargós ösvények,
kristálytiszta patakok közt hagyom, gondolatom, és emlékem.
2019. augusztus 18.
Horváth M. Zsuzsanna
Református templom, kőzábés, festett kapuja, 1898.
Homoródszentmárton.