Újra várom a tavasz születését..., hogy a rózsák
a szél szárnyán az égen tovaússzanak,
s virágocska mellén lehessen dülöngélni,
tápláléka legyen a fény és illata leheletnyi,
még fiatalon rázza le porát szirmairól
és a mennybolt felé repüljön a lelke,
mert átmeneti a léte, mint a pillangónak,
ami hasonlít a vágyra... és képtelen a nyugalomra,
képes alaposan mindent megszeretni,
s az ég felé repülve... megnyugodni csak ott tud.