Hol vagytok istenek?
Remélem hallotok,
S örömmel nézitek, hogy haldoklok,
Mire tán szavak sincsenek.
Ékes nagy mosolyban,
S újra dalra kelve,
Egyre s egyre csak énekelve,
Lent a földi pokolban.
Engem itt hagytatok,
Egyedül a létben,
Ott fent vagytok, s én a szenvedésben,
De remélem hallotok.
Itt azt hiszitek boldog az ember,
De nem így vagyon,
Azt mondják isten ver, kezében a hatalom,
Vagy magunk, hisz mi vagyunk az ember.
Ha még is így van, rettegek,
De van egy hírem ennek a világnak,
Míg vannak istenek, ránk vadásznak,
De nem kell féljetek.
Háborúban állunk egymással,
A lélekben, s annak börtönében,
Saját szívünk legnagyobb rejtekében,
Mit karunkkal zárunk, nem mással.
Ott várom én is, hogy lelkem épen nincsen,
Mosolyom mögött, elveszek,
Gondolkodjatok emberek,
Nekem ez lesz a legnagyobb kincsem.