A volt, van, lesz kavaroghat
bennem, múltamra már nem hat,
tervemben egy jövő marad:
aszályt hoz, vagy bő termést ad.
csupán gondolat-darab,
nem növeli gondjaimat.
Egyetlenegyet építek,
mióta tudom eszemet,
félszegre sikerült szívem
ötvös-termék véredényem,
kéznyújtók sokaságával
együtt fenntart, ápol, megcsal.
Éveim pörgessem vissza?
Előlem senki nem issza
el a lét sok színes nedvét,
ellenem szerintem nem vét
ismerős, jó barát egy sem,
jövőm szűk utcán tart velem.
Kicsit féltem az ifjakat,
gyengén feszítik holnapnak
nem várt szélben vitorlájuk,
viharban nem hallják hangunk,
csillagfényű terhüket ma
ringatja sok víg gondola...
Régen így állhattam sorba
én is, hullámok taraja
s a szél is célhoz segített,
nem haladta meg erőmet.
Jövőm sem kényszer most velük,
jelenemben van még helyük.
Legyen néhány évem titka:
mikor nyílik a kalitka,
melyből végleg kirepülnek.
Ma még nyújtom a kezemet.
Bennük meg nő az öntudat,
tagjaikkal együtt vágtat.
Egymás közt álmot cserélnek,
csírájában a nagy Élet
erőpróbáit játsszák el
vélt vagy valódi sikerrel.
Létem rejtőzik kezemben,
elfogadni csak nem szégyen.
Váltjuk egymást az időben.