Ahogy egymás mellett álltunk,
feszes melleim,
mint két csücsörítő bástya,
velük büszkén... szinte gőgösen,
és forrón gyömöszöltem beléd
melleim szépségét.
Ifjú karjaid meggyőztek
arról, hogy a mély hallgatásodból
kiszakítlak, és beszélni fogsz testemen,
a kecses vágy legfelsőbb nyelvén.
Ki ne merd kacagni combjaimat,
mert közöttük egy fiatal város létezik,
amikor megérintesz,
oda beköltözik a tavasz,
és az utcák gyönyörűen hánykolódnak
teérted vergődve.
Meg ne ijeszd a házakat,
mert azok azonnal görcsbe rándulnak,
érkezésed hallatán,
így várják jöttöd,
és szinte örömmámorban úszik minden,
amikor megtöltöd a város utcáit gyermekekkel.
Szerelmem, te egy érzékiséggel megtöltött csillogó hegy vagy,
egy behatolásra váró hegy, vulkán kitöréssel,
és sóvárgón vágyakozol az áhított szigetre, hol megpihenj.
Mindez itt van bennem,
a vidék élő völgye, az is itt lakozik,
itt terül el alattad... szinte elolvad,
örökkön itt vagyok, itt leszek,
ölembe szorítlak... mint a tenger a szűk öbleit.
Ó... hegy nem tudsz tőlem szabadulni,
gyökereid mélyen, bennem állnak
csendességemben...
Ó... hegy tetteiddel öld meg
melleimet újra és újra,
amíg én örökkön ünnepélyesen magamba szorítlak.