Az erdélyi kastély várkisasszonya,
Szendrei Júlia
fejét a az ifjú férj, a költő keblére hajtja,
és megszületik a világirodalom
különös, szép szerelmi dala.
A boldogság múlandóságának szerelmes vallomása.
Az új élet, a házasság küszöbén kong
az elmúlás harangja.
„Elhull a virág, eliramlik az élet”,
a közelgő halál szomorú hangja,
sír fel a boldog lélek
mélyéből a jóslat,
mint korai végső búcsú ígéret:
a költő „a síron túl is,
örökre szeret.”