Fejem fáj, szemem lassan pilled,
Elveszve az életben is megtalál az ihlet,
Mikor levegőt veszek, szavakat adok,
Én mindig is költő maradok.
Leírom azt, mi bennem szikrát vet,
Nem nyom el sose az élet,
Nem áll elém se isten, se ember,
Örökös törvény mi a földre rendel.
Templomot építek, szavak oltárán áldozok,
Egy ősi szent könyvön én is dolgozok,
De mint a költészet maga vagyon,
A teljesség lenne az én hajnalom.
Így megírom verseim minden darabját,
Majd ha elmúlok lehet jó helyre rakják,
Megoldják az élet baját vele,
Így szól, egy ember költészete.