Ilyés Bálint: Emlékezés ápámra / Erinnerung an Vater
***
Emlékezés ápámra
1
Szelid csönddel ha jő az este,
El-elszáll lelkem a sírra, —
Mint egy sötét felhő,— s felette
A hála könyét elsirja . . .
S a jó apának szellem-árnya, —
Miként ha ott körötem járna! . . .
2
Oh látlak én! — előttem áll még
Az arcz, — e tükörtiszta lap, —
Melyen nem volt sem folt, sem árnyék:
Mit rá a bűn salakja rak . . .
Egy árnyék volt csupán: mit raja
Lehelt a sors zúgó viszálya. —
3
Küzdelmes volt a pálya néked,
Még sem hozott fénylő babért . . .
Az élet-gond redőzte képed,
Munkálva hűn családodért . . .
Rakott a sors terhedre terhet,
Mondván: ez mind tied, emeljed! —
4
Ki tudja, hány csalódás ére,
Megtépve szép reményidet? —
Hányszor csordult ki szived vére
Ármány és cselszövény felett? —
Hányszor léptél, hol nyilt a rózsa,
Virág helyett — mérges kígyóra! . . ..
5
Ihlett ajkad hányszor hirdette
A hitet, a gondviselést:
Egy lávának állván felette,
Mely volt — a kétségbeesés? —
S bár benn a lélek sirva égett,
Mosolygni láttunk még is téged! —
6
Nem is bántad, hogy jött az óra, ——
Egy bántott csak: a kis család —
Készen voltál az indulóra,
Testvérül nézve a halált ;
Hiszen, mi zúzva, veszve itten:
Kereste lelked égi hitben! . .
7
Mi szép nekem még most az élet,
Pihenve a hű kebelén,
S mit elvisznek a szálló évek:
Meghozza__ismét a remény! . . .
S mégis — ha a jövőbe nézek,
Ugy szeretnék nyugodni véled! . . .
***
Ilyés Bálint 1835 – 1910
***
***
Erinnerung an Vater
1
Jedes Mal still, wenn der Abend kommt,
fliegt die Seele an Vaters Grab, –
und wie eine dunkle Wolke – prompt
die Tränen der Dankbarkeit freigab. …
Der Geisterschatten meines Vaters
ganz plötzlich neben mir stand es! …
2
Ich sehe ihn – er steht noch vor mir
das Gesicht – dieses klare Blatt –
es zeigte kein Fleck, Schatten von Gier:
Was die Schlacke der Sünde drauf macht. …
Es gab den einen Schatten niemals:
Es war das Brüllen des Schicksals. -
3
Der Weg war ein Lebenskampf für sich,
hat keinen Lorbeeren gebracht.
Im Bild gab eine Falte für dich,
treu für die Familie sorgen.
Die Last deines Schicksals zu tragen,
heißt es: Es gehört dir, mach es!
4
Wer weiß, was hast, du dir zugemutet,
was deine Hoffnungen zerbrach? -
Und wie oft hat dein Herz geblutet,
wo dich die Hinterlist unterbrach? -
Wie oft trafst du — an Rose bange?
Wo statt Blumen – war die Schlange!
5
Oft sagten deine Lippen flehend
der Glaube und die Vorsehung:
Bist über einer Lava stehend,
das war – die reine Verzweiflung?
`d, obwohl die Seele weinend brannte,
wir sahen dich immer lache`!
6
Und dir machte die Zeit, nie was aus,
nur eins tat weh: Die Familie –
du warst immer, deiner Zeit voraus,
zum Tode bist die flexible;
denkend: Was hier zugrunde gingen,
tust du oben, im Himmel finden!
7
Was für ein schönes Leben habe,
auf den treue Brüste ruhen,
`d was mitnahmen die letzten Jahre:
Tu ich als Hoffnung verbuchen!
`d doch - wenn in die Zukunft sehe, am
liebsten mit dir dort unten lege.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni