Der Tod des Dichters
***
Er lag. Sein aufgestelltes Antlitz war
bleich und verweigernd in den steilen Kissen,
seitdem die Welt und dieses von-ihr-Wissen,
von seinen Sinnen abgerissen,
zurückfiel an das teilnahmslose Jahr.
***
Die, so ihn leben sahen, wußten nicht,
wie sehr er Eines war mit allem diesen;
denn Dieses: diese Tiefen, diese Wiesen
und diese Wasser waren sein Gesicht.
***
O sein Gesicht war diese ganze Weite,
die jetzt noch zu ihm will und um ihn wirbt;
und seine Maske, die nun bang verstirbt,
ist zart und offen wie die Innenseite
von einer Frucht, die an der Luft verdirbt.
***
Írta: Rainer Maria Rilke
***
***
A költő halála
***
Ott feküdt. Az arca magasra emelve
a magas párnán is sápadtan tiltakozva,
amióta a világ a tudásától megfosztotta,
majd a tűnődéseitől is elszakította,
visszaesett egy fásult helyzetbe.
***
Azok, kik így élni látták, nem hittek,
hogy ő, egy volt ezzel az egésszel;
mert ezek; ezek a mélyek, ezek a rétek
most arcává váltak ezek a vizek.
***
Ó, az arca volt a messzeség erdeje,
mely hozzá és érte harcolni akar,
és a maszkája, mely aggódást takar,
nyitott és érzékeny mint a belseje
egy gyümölcsnek, amely megposhad hamar.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni