Visszanézek...
Visszanézek a múlt berkeiben, volt
Sok szomorú,veszteség mindenben.
Soha nem adtuk fel,bíztunk a jövöben,
Megsegít az Isten,imádkoztunk bőven.
Húltak a magyarok minden ütközetben,
Jött sok idegen,letelepedtek szépen.
Higult az ősi vérünk,egyre ritkább lett,
Idegen faj vette fel szép magyar neveinkket
Sokan már nem tudják,nem érzik mi az,
Magyarnak lenni,hazáért mindent elkövetni!
Hánykolódunk már régóta,nem találjuk a
Helyünket,senki nem tudja mitévők legyenek.
Valamikor másképp volt ez,büszkék
Voltak az emberek,apáiktol örökölték a
Hazaszeretetet,a haza! Mindenek felett!
Az ige elhalványult, nincs cselekedet.
Ma már csak megszokásbol magyarkodunk
Ne,hogy valaki azt higyje,nem magyarok vagyunk.
Idegen zászlónak hódolunk,idegen földön,
Mások érdekeiért ránkkényszerítve harcolunk.
Meghalt az igazság,rátapostak már régen,
Gyávaság lett urrá,ezen a szomorú vidéken.
Kitörni a hámból,kell sok akarat,megalkudó
Népségből hiányzik az igazi tudat.
Kétszinű emberek, szemetekbe mosolyognak,
Hátatok mögött minden rosszat rátok mondanak.
Csak úgy tudjátok megfordítani ezt a menetet,
Ha talpra álltok s mondjátok ez tovább nem mehet!
Nyugovóra tért már a Nap, a szép magyar határba
Lepihent a dolgos nép a megszokott vackában,
Sok minden történt már a magyar nép életében,
Ideje lenne, ha megsegítené a jóságos nagy Isten!
Ágoston Tibor