Táltos két ló, kocsi előtt,
Menetelnek szép délelőtt
Elhagyván a falu szélét,
Megtalálták Pécs ösvényét
Pelyhes állú még a kocsis,
Ám azért már rég nem ovis
Bátran hajt hát, biztos kézzel,
Rendületlen, jó érzékkel
Találkoznak egy csuhással,
Paristáknak nagyatyjával
Felkéredzkedik az öreg,
No csak jöjjön, nincs itt tömeg!
Így folytatják az útjukat,
Hajtják tovább a lovakat
Ott terem egy ifjú leány,
Utasokban így nincs hiány
Az út mellett szép zöld mező,
Máris jön a következő
Nem is csak egy, mindjárt hét is,
Felengedi őket mégis
Így az ifjonc csak belemegy,
Nem kell ide belépőjegy
Tizen ülnek már szám szerint,
A kocsis pedig csak legyint
"Bírják ezek, táltos lovak,
Nem vagytok ti oly súlyosak!"
Hanem az ifjú tévedett,
Mindkét ló verejtékezett
Ostorozza a farukat,
Hogy elhúzzák azt a sokat
S mind a kettő felnyerít,
De az úfjú tovább fenyít
Üti őket bőszen tovább
Nem lett egyik se szaporább
A barát most már közbeszól
Elege lett a dologból
Héj komám, hát hagyja abba
Érjünk oda egy darabba'
Hanem az csak vágja tovább
Nem is lehetne ostobább
A lovak össze is esnek,
A Mecseken át nem kelnek
A sokaság szét is oszlik
Elköszönnek, ahogy illik
Egyedül maradt a kocsis,
Felhők mögé bújt a nap is
Túlhajtotta a lovakat,
Elöntötte a bűntudat
Akármilyen táltos is volt,
Mostanra már, mindkettő holt
Más egyebet nincs mit tenni,
Szegényeket eltemetni
Hebrencs ifjú most hibázott.
Fájdalmában így kiáltott:
Az én bűnöm, beismerem,
Ez lett hát az én szégyenem